Erdőtekergők

Gyertek velünk
az erdőbe!

Az ErdőTekergők egy olyan természetközeli vállalkozás, amelynek célja, hogy közelebb hozzuk a természetet, az erdő gyógyító erejét a gyerekekhez és a felnőttekhez. A természetben szervezünk játékosan fejlesztő és szórakoztató túrákat gyermekek, családok, csoportok részére egyaránt. 
Mindenhol jó,de legjobb a szabadban! 🙂

Túráink

Az

Hitvallásunk, hogy mindenhol jó, de legjobb a szabadban! 
Az erdő gyógyít és egy olyan kivételes hely, ahol a családok nemcsak a természettel, de egymással is tudnak kapcsolódni. 
Ahol az a fontos, hogy a gyerek és felnőtt egyaránt gyerek maradhasson, mert az olyan jó! 🙂

Túráink alkalmával olyan kalandokra hívjuk a családokat, ahol:
– sokat tanulunk az erdőről és a benne lakó élőlényekről játékosan
– 5 érzékszervünk segítségével kapcsolódunk a természettel, azaz nemcsak nézzük, hanem látjuk, meghallgatjuk, megtapizzuk, megszagoljuk és megkóstoljuk
– játékokon keresztül erősítjük a szülő-gyerek kapcsolatot, mert minőségi időt teremtünk együtt az erdőben
– évszakok, ünnepek, jeles napok alkalmával kapcsolódunk a népi hagyományokkal

– belecsöppenünk egy varázsvilágba, amelyben a család minden tagja örömmel vesz részt 🙂

Gyertek velünk az erdőbe! 
Szeretettel várunk benneteket! <3

Janka, az ErdőTekergők szíve és alapítója

Horváth Janka Olívia vagyok 2 kisfiú anyukája és számos szakma, tevékenység elsajátítója. Ami közös mindegyik tevékenységemben az a tanítás és a mozgás öröme. 14 éves korom óta tanítok, amióta pedig megszületett az első kisfiam a fókuszom átkerült a gyerekek és az anyukák tanítására. A tanítás nálunk családi örökség, hagyomány. Gyerekkoromban sokat jártunk kirándulni, túrázni, mozogni a természetbe. A mozgás mindig is az életem része volt, a lételemem. 

Az ErdőTekergőket 2023 januárjában indítottuk el Dáviddal a volt férjemmel, házaspárként ötvözve kettőnk szerelem szakmáját: a túrázást és a gyerekekkel való foglalkozást. 

Ahogy haladtunk előre, lépésről lépésre alakítottuk a szolgáltatásainkat, túrákat a felmerülő igényekhez alakítva és elég hamar kiderült, hogy igenis van létjogosultsága annak, hogy együtt menjünk az erdőbe egy szervezett program keretében.

Az idő előrehaladtával valóban a küldetésem lett, hogy a gyerekeket, felnőtteket a természetbe csábítsam, hogy mindenki megtapasztalja a természetben töltött idő varázslatosságát. 

A szívem, lelkem és a kreativitásom van benne az ErdőTekergőkben 🙂

Vélemények, média megjelenések

Rólunk mondtátok, köszönjük 🙂 <3
Móni – 5 gyermekes anyuka
Noémi
Kriszti – 3 gyerekes anyuka


Zöld Forbes magazin – 2024. december

Egy átlagos novemberi napon csörgött a telefon, egy kedves újságíró hölgy hívott, hogy a Zöld Forbes magazinba szeretne velünk interjút készíteni. Nem hittem a fülemnek. Velünk, az ErdőTekergőkkel?

Amikor 2023-ban elindítottuk az ErdőTekergőket nem gondoltunk arra, hogy ennyi szeretetet, pozitív visszajelzést kapunk a gyerekektől, szülőktől. Nem gondoltuk, hogy leginkább családi túrák szervezésével fogunk foglalkozni. Nem gondoltuk, hogy maximális létszámot kell meghatározni, hogy mindenki komfortosan érezze magát a túrákon, mert annyi érdeklődő lesz. Nem gondoltuk, hogy ennyi szolgáltatásunk lesz, saját weboldalunk és hírlevelünk.

Köszönjük nektek is a sok együtt töltött időt a természetben, amely megváltoztatta az életünket 🙂💚

„Sok kisgyerekes szülő álma egy olyan családi program, ahol nincs nyafogás, cserébe van természet, friss levegő, közös élmény, fejlődés, és mégsem kell folyton rendelkezésre állni, néha meg lehet pihenni. Az már csak hab a tortán, ha a gyerek olyan ételeket is megeszik, amiket otthon nem. Van ilyen? Van – mondják az ErdőTekergők.”

Turista Magazin – 2025. február

https://www.turistamagazin.hu/hir/gyerekturakat-akartak-szervezni-de-aztan-a-szulok-is-ott-maradtak

„Szeretnénk értéket adni a családoknak. Itt valódi élmények vannak, amiket együtt él meg a család. A túrázás is ilyen, csak ott gyakran előjön az a probléma, hogy a gyerekek unatkoznak, nehéz őket lekötni. A vibráló hétköznapokhoz képest az erdő sokkal csendesebb, és egy kicsit „szürkébb” is számukra, de azáltal, hogy programokkal színesítjük a túrát, a gyerekek is élvezik azt, és mivel egyre több visszatérő családdal találkozunk a programjainkon, látjuk, hogy ez működik”

Meghallgatom a PODCAST-et!

PODCAST beszélgetés – Játék rossz időben

Hallgassátok meg beszélgetésünket Mittli Éva – játék és kapcsolódás -al! 😉

Néhány napja esik az eső, 2 hete pedig -10 fok volt és 30 cm hó. Téged is frusztrál szülőként ez a változékony időjárás? Hogy vigyem ki a gyereket, ha nem kedvezőek az időjárási feltételek és nekem sincs kedvem hozzá?

Ilyen kérdésekről beszélgetünk Mittli Éva gyerekpszichológussal.

Azt mondják „Nincs rossz időjárás, csak nem megfelelő öltözet.” Alapvetően nem értek egyet ezzel a kijelentéssel, mert igenis szakadó esőben, viharos szélben nem fogok kint lenni a gyerekeimmel 1 órát. Inkább lássuk meg a pozitív üzenetét ennek a mondatnak: szélsőséges időjárásban nem megyek ki, de ha elállt az eső, akkor esőnadrágban kivihetem őket a játszótérre.

2 kisfiú anyukájaként nemcsak fontosnak, de elengedhetetlennek tartom, hogy minél több időt töltsünk a szabad levegőn. Ha lehet mindennap. Van, hogy nem úgy jön ki a lépés a hétköznapokban, de törekszem rá, mert a szabad levegő, a kinti játék pozitív hatással van az idegrendszerükre.

Hidd el, ez nemcsak nekik jó, hanem nekünk szülőknek is 😉

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft